:)DÓRI(:

A szerelem a vágyakról és a szeretetról szól soha ne állj ellent neki:)

December 22. - Január 20.
Jellege:
föld
Szín: sötétzöld, khaki, fekete
Drágakő: onyx
Szerencsenap: szombat
Szerencseszám: 2 és 4
Virág: Fagyöngy, pálma, borostyán
Uralkodó bolygó: Szaturnusz
Szerelmes: Szűz, Bika

Ha kedvesünk erőteljesen kapcsolódik a Bak csillagjegyhez, akkor megtapasztalhatjuk, hogy bizony igaz a mondás, amely szerint vannak dolgok, amelyek többek rejtenek, mint amennyit első ránézésre mutatnak önmagukból. Ez a tétel igaz lehet Bak kedvesünkre is, aki először egy kicsit „száraznak”, keménynek látszik, olyan embernek, aki nagyon is „kockásan” látja az élet dolgait.

Hajlamos lehet arra is, hogy az embereket „dobozokba” tegye, különböző címkéket ragasztva ezekre a dobozokra. Így könnyebben kezelhető számára az élet, s a kapcsolati rendszerei is.

Mindezek mellett, - ha már megbízik bennünk – nagyon sok meglepetést tartogathat számunkra. Rájöhetünk, hogy milyen óriási kincsre leltünk, hiszen megbízható ember, erős, s minden körülmények között támaszt kínál nekünk. Az erotika tekintetében, pedig – ha már megvan a kellő bizalom – egy idő után levetkőzheti legendás Bak hűvösségét, s igencsak meglephet minket. Ez azt jelenti, hogy biztonságos körülmények között erotikája kivirágzik, s hihetetlenül gyengéd és szerető társ válik belőle az ágyban is.

Ha megmutatja számunkra érzékenységét s gyengéd arcát, akkor tudnunk kell, hogy kivételezett helyzetben vagyunk, olyannak tekint minket, mint akire rábízhatja lelke legféltettebb kincseit. Ez a helyzet, pedig megköveteli tőlünk, hogy mindezekre a kincsekre méltóak is legyünk. Általában akkor történik a baj, ha úgy érzi, hogy „nem érdemeltük” meg, hogy maximálisan megbízzon bennünk, vagy netán elkövetünk egy ballépést, vagyis eláruljuk Őt.

Ebben az esetben átléptünk azt a képzeletbeli határvonalat, amelyet Ő megszabott, s innen már nehezen lesz visszaút. Ha meg akarjuk Őt továbbra is tartani, akkor számolnunk kell azzal, hogy bizonyítanunk kell a végtelenségig, mert nagyon nehezen ajándékoz meg ismét a bizalmával.

Meglehet, hogy ismét hinni kezd bennünk, de nagy valószínűsséggel már semmi sem lesz ugyanaz. Nem biztos, hogy ismét beenged lelke legbelsőbb kis zugaiba, s erotikus értelemben is megváltozhat. Ugyan óriási érzékiség rejlik benne, de minden egyes alkalom közben érezni fogjuk, hogy kissé hűvösebb lett, már nem mutatja meg teljes egészében érzékenységét.

A kulcs Bak kedvesünk lelkéhez a mi kezünkben van: ez a kulcs, pedig a bizalom. A bizalom nevű kulcs nagyon sok kaput megnyit a Bak csillagjeggyel erőteljes kapcsolatban álló emberek lelkében. Bizalmáért cserébe ajándékozzuk meg Bak kedvesünket gyengédségünkkel, feltétlen szeretetünkkel, ártatlan gyermeki énünkkel, hiszen ez az, amire mindennél jobban vágyik.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 37
Tegnapi: 4
Heti: 37
Havi: 54
Össz.: 75 590

Látogatottság növelés
Oldal: Bak szerelem♥horoszkóp
:)DÓRI(: - © 2008 - 2024 - dory.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »